A hagyományos lelkész-presbiteri konferenciát Sárospatakon tartották novemberben. Itt elindították a gályarab – emlékút kialakítását.A református gályarabokra emlékeztek a Tiszáninneni Református Egyházkerület (TIREK) hagyományos őszi lelkész-presbiteri konferenciáján Sárospatakon.
Vadnai Zoltán a TIREK missziós tanácsosa tudósítónknak elmondta: általában Miskolcra szervezik ezt az alkalmat, most azonban a nagyrészt egykor pataki diákként végzett hitvalló gályarabok perbe fogásának és elhurcolásának 350. évfordulója adta az aktualitását annak, hogy ezúttal a sárospataki református templomban tartsák meg az eseményt. Ilyenkor az egyházkerületben működő gyülekezetek lelkipásztorait, főgondnokait és presbitereit hívják össze – tette hozzá. Ezúttal azonban a szlovákiai, felvidéki reformátusok is képviseltették magukat, ugyanis a gályarabok története összekapcsolja őket a tiszáninneni református közösséggel – emelte ki a szervező. A rendezvény Barna Sándor, az egyházkerület püspökének nyitó áhitatával kezdődött, majd dr. Szemán Ákos, a TIREK presbiteri főjegyzője köszöntötte a megjelenteket. A gályarabok sorsának megértéséhez dr. Dienes Dénes, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem egyetemi tanára nyújtott történeti áttekintést.
A rendezvényen elhangzott: a kerek évforduló alkalmából elindul a gályarab – emlékút kialakítása. Az egyik ötletgazda és kezdeményező, dr. Rákos Loránt, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) püspökhelyettese a gályarab-emlékútról beszélt a konferencián. Mint elmondta, a 17. századi gályarabok a szabadságukat és az életüket áldozták azért, hogy máig ható tanúságot tegyenek hitük mellett. Főként ez indokolta, hogy a TIREK és a SZRKE összefogásával felelevenítsék az ő történetüket és egy közös emlékútra fűzzék fel azokat a településeket Északkelet-Magyarországon, valamint a Felvidéken, ahol évszázadokkal ezelőtt a mártír lelkipásztorok éltek, igét hirdettek. Ennek keretében arra kérik az érintett falvakat és városokat, hogy tegyenek meg mindent a hitvalló elődök emlékének életben tartásáért és példájuk minél szélesebb körű megismertetéséért elsősorban a mai protestáns keresztyénség körében. A gyülekezetek a lelkész-presbiteri konferencián két jelképet is átvehettek, amely igazolja, hogy gályarab emlékhelyek. Az egyik egy horgonyt ábrázoló, fordított pajzs, a másik pedig egy díszoklevél. A püspökhelyettes a rájuk váró további teendőkről szólva elmondta azt is, hogy szeretnének egy térképtervezetet elkészíteni, amely az emlékhelyeket tartalmazza. Ezt leginkább az egyházi turizmus iránt érdeklődők tudják majd hasznosítani, valamint azok a felekezeti iskolák, amelyek osztálykirándulásaik tervezésekor útba ejthetik az emlékhelyek valamelyikét esetleg végig is járhatják ezeket – fogalmazott.
Akik a legvéksőkig kitartottak
Az emlékút kialakítását korábbi kutatási eredményeire támaszkodva dr. Csorba Dávid, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának szakigazgatója segíti, aki rövid visszatekintésében munkatársunknak elmondta: az érintett evangélikus és református lelkipásztorokat – másokkal együtt – az 1670-es években a Habsburg politika illette koholt vádakkal a Wesselényi-féle összeesküvést követő vizsgálati időszakban. 
A pozsonyi vésztörvényszék elé idézték 1674-ben a lelkészeket, akik minden nyomás dacára nem ismerték el a fejükre olvasott vádakat és kiálltak a hitük mellett. A számtalan beidézett emberből azokat ítélték gályarabságra, akik a legvéksőkig kitartottak – emlékeztetett a kutató. Hozzátette: a vádak között a törökökkel, muszlim megszállókkal való együttműködés, ezáltal a Bécs ellen fordulás volt a legerősebb. Ezekre azonban semmilyen bizonyítékot nem sikerült bemutatni, feltárni, vagy amik fennmaradtak, a kutatók utólag bebizonyították róluk, hogy kreált hamisítványok. Akik a fogva tartás és kínzások hatására sem törtek meg, nem váltottak katolikus hitre és elutasították az emigrációt is, több évig raboskodtak és hetvenen kerültek gályára, majd évekkel később a nemzetközi nyomás hatására, valamint Michiel de Ruyter holland admirális közbenjárására végül negyvenen térhettek haza, akik általában tovább folytatták szolgálatukat, de soha nem rehabilitálták őket – jegyezte meg dr. Csorba Dávid. Aláhúzta: a gályarabságot megjárt lelkipásztorok öntudatos, erős hitű és a közösségüket képviselő és védő emberek voltak, akik példája méltó az emlékezetre.
